Telkibánya ásványai

A térség középkorban művelt bányáiról az első írásos adat 1341-ből származik. Ekkor Telkibánya már királyi bányatelep volt, melyet 1344-ben Nagy Lajos király a bányavárosok sorába emelt és 1497-ben a felső-magyarországi bányavárosok sorában az ötödik helyet foglalta el. A XIX.századtól jelentős bányaművelés már nem folyt a területen.

Telkibánya nemesfém ércesedése az epitermás képződési tartományba esik /ez a hidrotermás szakasz alacsony hőmérsékletű része/. A terület lepusztulása során felszinközelbe került epitermás eredetű érces zónák viszont gazdagok voltak arany és ezüstben. Az arany termésaranyként, az ezüst főként szulfidok formájában jelent meg. Termésarany a középkorban feltehetőleg a kovásodott kőzetek térközeiben lemezes-pikkelyes vagy dendrites halmazokként, az agyagos kitöltésekben finom hintésekként, végül piritben mikroszkopikus méretű zárványokként kerültek elő. Ilyen megjelenési típusokként bányászhatták először kis mélységű aknákban, /horpákban/, később pedig kisebb-nagyobb tárókban. Az ezüst-szulfidok között az akantit volt a leggyakoribb. Leginkább fekete, kusza-tűs, halmazok, vaskos érkitöltések, koromszerű tömegek, vagy a kísérő ásványokat feketén bekérgező, átitató formában ismert.

A szulfidok a felszín közelében, az oxidatív viszonyok között jelentős értékű málason mentek keresztül. Feltehető, 11216026_1436841059951793_1316540548_nhogy a középkorban éppen a fémekben gazdag úgynevezett oxidációs és cementációs zóna tette vonzóvá a bányászkodást. Az oxidációs termékek között oxidok és szulfátok uralkodnak. Az érces testeket kísérő hidrotermás kőzet elváltozások folyamatok közül a kovásodás, agyagásványosodás, káliföldpátosodás, alunitosodás, propilitesedés /zöldkövesedés/ a legismertebb. Közülük kiemelhető az adulárral /az ortoklász hidrotermás álrombos termetű változata/ jellemzett kálimetaszomatózis, mert eddigi tudásunk szerint jobbára ezzel a folyamattal függ össze a nemesfém dúsulása.